Ezt nem láttuk jönni: csúnyán padlót fogott Magyar Péter, „ezen egy ország borzad most el”

Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.

Január 22-én kerül sor az MSZP-P pártszövetség két főpolgármester-jelöltjének vitájára – derült ki egy vasárnap este meghirdetett Facebook-eseményből.
A kispesti Párbeszéd Terén megrendezett esemény lesz az első „vita” az ellenzéki előválasztáson résztvevő két politikus között. Azt nem tudni még, hogy Puzsér Róbert, aki szintén bejelentette az indulását az előválasztáson, részt fog-e venni ezeken.
(Mandiner-információ)